#Juhász Ferenc


Az orrát befogva, de Magyar Péterre szavaz Gyurcsány volt minisztere
 

Az orrát befogva, de Magyar Péterre szavaz Gyurcsány volt minisztere

Nincs igaza Orbán Viktornak abban, hogy mi a „NATO szíve közepében vagyunk”, és ezért a biztonságunk garantált, ennél egyébként is okosabbnak hitte a magyar kormányfőt – mondta Juhász Ferenc, a Gyurcsány-kormány egykori honvédelmi minisztere. Szerinte Magyar Péterhez hasonlóan Ruszin-Szendi Romulusz is a NER része volt, az pedig bevett szokásnak számított, hogy a vezérkari főnökök hozzájuthatnak szolgálati ingatlanukhoz. Arról is beszélt a HVG-nek az MSZP egykori elnökhelyettese, hogyan jutott el oda, hogy a Tiszára szavazna. Nézze meg Gergely Zsófia interjúját a Fülke Extrában!

hvg.hu hvg.hu





Eltemették Juhász Ferencet
 

Eltemették Juhász Ferencet

Az életének 88. évében, december 2-án elhunyt Juhász Ferenc ravatala felett Balog Zoltán mellett gyászbeszédet mondott Ágh István költő, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Konok Tamás festő, Csányi Vilmos etológus és író, valamint Grecsó Krisztián író és Galkó Balázs színművész is.

MTI MTI

Pénteken temetik Juhász Ferencet
 

Pénteken temetik Juhász Ferencet

A Fiumei úti Sírkert ravatalozójában búcsúznak Juhász Ferenctől, a költőt Ágh István költő, Pomogáts Béla irodalomtörténész, Konok Tamás festő, Csányi Vilmos etológus, író, Grecsó Krisztián író, Galkó Balázs színművész és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere búcsúztatja.

MTI MTI


Spiró: A legnagyobb mai magyar költő halt meg
 

Spiró: A legnagyobb mai magyar költő halt meg

Spiró György méltatta a szerda éjjel elhunyt Juhász Ferencet, akinek a költészete egyes korszakaiban szerinte Vörösmartyhoz, Adyhoz, József Attilához mérhető. Spiró biztos benne, hogy ha a líra újra feltámad, Juhász Ferencet a legnagyobb magyar költők között fogják emlegetni.

MTI MTI


Felfüggesztettre ítélték Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert
 

Felfüggesztettre ítélték Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert

Felfüggesztett börtönre ítélte Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a tárca egykori közigazgatási államtitkárát egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett másodfokú, nem jogerős döntésében.

MTI MTI

Váratlan fordulatokat vesz a volt MSZP-s miniszter
 

Váratlan fordulatokat vesz a volt MSZP-s miniszter "elszámoltatása"

Juhász Ferenc Budai Gyula által feltárt 2006-os lakásügyében tavaly felmentő ítélet született, ezt azonban a vád megtámadta, a másodfokon eljáró bíróság pedig rájött, hogy katona ügyében nem ítélkezhet civil bíróság, ezért új eljárást írt elő. Erre az illetékes katonai tanács megtámadta a saját bírósága döntését a Kúrián. A Kúria pedig úgy ítélte meg, hogy Juhász ügyében nyugodtan hozhatnak döntést civilek is.

MTI MTI





Felmentették Juhász Ferencet és Fapál Lászlót
 

Felmentették Juhász Ferencet és Fapál Lászlót

Felmentette a hűtlen kezelés vádja alól Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert és egykori közigazgatási államtitkárát, Fapál Lászlót a volt államtitkár 2006-os lakásvásárlása miatt indított büntetőügyben pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

MTI MTI

Felmentést kért az utolsó szó jogán Juhász Ferenc és Fapál László
 

Felmentést kért az utolsó szó jogán Juhász Ferenc és Fapál László

Bűncselekmény hiányára hivatkozva felmentését kérte a hűtlen kezelés vádja alól az utolsó szó jogán Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és egykori közigazgatási államtitkára, Fapál László a volt államtitkár 2006-os lakásvásárlása miatt indult büntetőügy hétfői tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

MTI MTI